Skip to main content
banner_image

Falu Kincse

Adrienn vagyok a Falu kincse megálmodója. Tyúktojásos, fürjtojásos száraztésztákat, gyógynövény szörpöket, lekvárokat, szárított gyógy-és fűszernövényeket készítek. Ezek elkészítéséhez a tudást nagymamámtól és nagynénémtől kaptam, melyet szeretnék tovább adni gyermekeimnek. Termékeim alapanyagait saját kis vegyszermentes kertünkben termelem meg férjemmel és két gyermekünkkel közösen, illetve szeretett kis falunk határában gyűjtjük a különféle vadon termő gyógynövényeket. A tésztákhoz a tojásokat saját tyúkjaink és fürjeink tojják nekünk nap mint nap. Kezdetekben azért kezdtem el házi tésztát, szörpöket lekvárokat készíteni, mert szerettem volna, hogy a gyermekeim adalékanyag, színezék és tartósítószer mentes ételekhez, italokhoz jussanak hozzá. Ez a lendület pedig mostanra már főállású ős-, és kistermelői alkotássá nőtte ki magát, melyet azóta is nagy lelkesedéssel végzek."


Szép napot kívánok! Üdv Némethné Kaposi Adrienn

banner_image

Földanya Kincsei

Borgulya Gizella vagyok. Budapesti életem során szerettem bele a Börzsöny hangulatába. Rendszeresen kijártam gombát és növényt gyűjteni magamnak és a barátaimnak. 2017 őszén sikerült Nagyorosziba költöznöm, ahol megszületett a Földanya Kincsei vállalkozás. Azóta Zsömi kutyámmal járom az erdőt.

Régi vágyam, hogy az erdő ízét több és több fűszeres polcra eljuttassam.

Portékáim között szerepel szárított gomba, gombapor, medvehagymapor és ízletes fűszerkeverékek. Termékeimhez az alapanyagot én magam gyűjtöm, vizsgálom be és én is dolgozom fel, így a termékkínálat változik.

Lakossági gombavizsgálat is lehetséges, előzetes időpont egyeztetéssel.

banner_image

Funky Forest

2018-ban – több évtizedes hazai vendéglátóipari tapasztalatunk alapján – megálmodtunk egy innovatív gyümölcsital-családot, 2020-ra pedig el is készült a saját gyümölcsfeldolgozó üzemünk Szécsényben. És hogy miért pont ott?

Alapításunkkor fontos szempont volt, hogy az alapanyagok nagyrészt helyi, illetve nyomon követhető forrásból származzanak, és hogy üzemünket egy hátrányos helyzetű térségben építsük fel, hozzájárulva ezzel a szakképzett munkaerő helyben tartásához.

Egyedi ízkombinációinkat szándékosan úgy alkottuk meg, hogy azok nagy részéhez a régióban lévő termelők tudják biztosítani az alapanyagot.

A márka fenntarthatóságra és ökológiai lábnyomunk minimalizálására törekszik, és hisszük, hogy ezek a finom zöldségek és gyümölcsök a természet ajándékai, ezért tisztelettel bánunk a maradékokkal is: ezeket a környező állatfarmok bájos lakói kapják meg takarmányként.

A kezdetektől valami egyedit, extrát, minőségit, újat terveztünk létrehozni, így született meg a Funky Forest márka!

Merülj el a katartikus gyümölcs élményben és ébredj fel!

banner_image

Fürjfészek Fürjtojás

Mi vagyunk a Fürjfészek Fürjtojás polgári nevünkön Dávid és Kata .

Immár több éve fürjekkel és fürjtojás feldolgozással foglalkozunk Nagyorosziban. Termékein az idő előrehaladtával szép számmal bővültek, jelenleg vevőink számára kínálunk friss étkezési fürjtojást, főtfüstölt pácolt fürjtojást, fürjtojásos száraztésztákat (hagyományos és teljes kiőrlésű lisztből), tojáskrémet. Termékeink tartósítószer és mesterséges anyag hozzáadása nélkül készülnek, több termékünk helyi kistermelőkkel kooperációban készült valamely hozzávaló tőlük származik és így még jobb minőséget tudunk biztosítani számotokra .

banner_image

Hékás

Julcsi és Dávid vagyunk. Főként édesburgonyát és más zöldségeket, de málnát is termesztünk. Minden termékünket ezekből készítjük. Nem használunk semmilyen vegyszert, műtrágyát, növényvédő szert, talajfertőtlenítőt. Olyan élelmiszert készítünk, amit vegánok, különböző ételintoleranciával rendelkezők, diétázók is nyugodt szívvel fogyaszthatnak. A befőzés egész folyamata igen csekély mennyiségű hulladékkal jár, mivel ennek nagy részét komposztáljuk. Az üvegeket visszaváltjuk a piacokon. Törekszünk a környezetbarát megoldásokra a termesztéstől a feldolgozásig, ahogy a hétköznapok során is.

banner_image

Hekli

Családi gazdaságunk története egészen a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, kezdetben csupán pár hektár területen termelve az olajtökot, Nógrád megyében, Cserhátsurány környékén. Mára közel 30 hektáron termeljük az olajtököt, ebből kinyerve az értékes olajtömagot. Fő profilunk a mezőgazdasági termelés, az olajtök mellett a búza és a napraforgó a fő növényünk, összesen 90 hektáron gazdálkodva. Kiemelt figyelmet fordítunk a lehető legkíméletesebb gazdálkodási módra, és a vegyszerhasználat minimalizálására is egyaránt. Fontos számunkra termőföldjeink állapota, mert csak egy tápanyagdús és egészséges termfőföld az elvárt minőségű termény előállítására. Eleinte nagy tételben értékesítettük a leszárított, megtisztított tökmagunkat, azonban 2019 telén felvetődött az ötlet, hogy ne csupán a magot termeljük, hanem teremtsünk maradandó értéket, amihez hozzáadva szívünket-lelkünket egy egészséges, finom és nem utolsó sorban elérhető árú termékcsaládot teremtsünk. Így született meg olajtökmag termékekből álló kínálatunk, mely mentes mindenféle adalélanyagtól és tartósítószertől, kizárólag 100% olajtökmag felhasználásával készül minden termékünk. Termékeink készítése során egy alkotóelem sem vész kárba, a gyártási folyamat során minden mellékterméket, alkotót felhasználunk, így megőrizve az értékes olajtökmag minden részét.

banner_image

Keresztúri Húsmanufaktúra

A Keresztúri Hús Manufaktúra nem titkolt célja, hogy a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával, hagyományos eljárással, kompromisszumok nélkül olyan élelmiszereket készítsen, mely a legmagasabb igényeket is kielégíti. Jelenlegi kínálatunkban elérhető füstölt Csípős és Csemege kolbász, Téliszalámi, Csemege szalonna, Kolozsvári szalonna illetve Erdélyi szalonna is.

banner_image

Kurnász Gábor

Kurnász Gábor vagyok Legénden foglalkozom méhészettel 2018-óta. A méhészet kezdetben hobbinak indult azonban az évek során folyamatossan fejlődött és mára elhivatott felelőségteljes termelői munkává vált. Számomra a méhészet nem csupán munka, hanem hivatás és életforma. Kiemelten fontosnak tartom a méhek egészségét,a természet tiszteletét és a minőségi munkát. Méheim tiszta természetközeli környezetben gyűjtík az édes nektárt, én pedig nagy gondossággal dolgozom azon, hogy a méz megőrizze természetes értékeit. Nálam a méz természetes módon méhek készitik és közvetlenül a méhesztől jutnak el a vásárlókhoz. Célom hogy mindenki valódi, kiváló minőségű termelői mézet vihessen haza amelyben benne van a természet tisztasága és az őszinte termelői munka.

Ui.: A méz kristályosodása természetes folyamat

banner_image

Palóc Betyár Farm

“Lépj be és légy üdvözölve Ez itt az én varázskertem”(by Tankcsakpda)

2017-es évet írunk,hely valahol Németország és Magyarország között, tevékenység kamionvezetés vagyis annak az egyik árnyoldala stau(dugóban várakozás),ilyenkor általában rádiót hallgatok és gondolkodom hogyan tovább,hogyan tudnék még többet otthon lenni a családommal tudnék egy olyan örökséget a gyerekeimre hagyni majd amire büszkék lesznek és viszik tovább, termőföldjeink már vannak,hiszen édesapám annó egy virágzó gazdaságot vezetett ,de sajnos betegsége miatt abba kellett hagynia,miért ne kezdhetnék bele én is a kertészkedésbe, hiszen a véremben van a hazaföld szeretete és a növények (Mezőgazdasági szakközépiskolát végeztem),na de azon belül mégis mibe jött megint a kérdés magamtól magamnak,és akkor jött az ötlet.

Az erőset/csípőset mindig is szerettem és a feleségem is miért ne termeszthetnék chilipaprikát .A mesém itt ezennel véget is ér,és folytatódik az álmom,az álmaink megvalósítása rész,(mert természetesen a feleségem, mint minden területén az életünknek támogatott az ötletembe),így belekezdtünk a parika bizniszbe.Nem mondom,hogy könnyű volt,honnan szerezzük be a magokat ,a speciális földig,a tápoldatig ,az ültetőtálcáig,a locsolórendszer kiépítéséig és még sorolhatnám,hisz bárki aki valaha is ültetett már chili paprikát tudja mennyire kényes növény ,mennyi odafigyelést igényel.Először mint minden “chilis” kicsiben kezdtünk,de azt pontosan tudtuk,hogy a megtermesztett paprikákból majd kész terméket akarunk látni,azaz chili szószokat.

Első körben magunkon és barátainkon teszteltük a kapszaicint,jelentem erre rá lehet szokni,függőséget okoz,imádom ahogy végigfut rajtam a semmire nem hasonlítható bizsergő égető érzés,az utána következő nem kapok levegőt adjatok tejet, könnyezeket azért kihagynám az életemből.Szerencsénkre nagy sikere volt a chili szószainknak szűkebb környezetünkben ( én mindenképp egy “magyaros” ízvilágot szerettem volna elindítani,hisz itthon a fokhagymát is fokagymával esszük) ,így bátran kezdtünk el szélesebb körbe nyitni.

banner_image

Lolo Snack

Minden csoda egy mosollyal kezdődik… A Lolót nem más, mint unokánk, Lotti inspirálta. Számomra mindig is fontos volt az egészség, a természet és a környezettudatos életmód, ezt a szemléletet pedig át akartam adni az unokámnak is. Neki, és az ő generációjának.

Minden amit a jelenben teszünk, hatással van a jövőre. Mi pedig egy élhető világot szeretnénk biztosítani gyermekeink, unokáink számára. Éppen ezért egy olyan technológiai újítást alkottunk meg, ami megőrzi a gyümölcsök eredeti vitamintartalmát és 100%-ban zöld energiával állítja elő a ropogós snapet, és 2024 őszétől kezdve már a bonbonokat is. 4 évnyi hosszú és kitartó technológiai fejlesztés után végül valóra vált az álmunk és megszületett a Lolo.

Bevásárlókosár

    A kosara üres